Versmondók találkozója 2010.
VERSMONDÓK TALÁLKOZÓJA 2010. 
A 2009/2010-es tanévben a Kecskeméti Ifjúsági Otthon és a Kecskeméti Drámapedagógiai Műhely 14. alkalommal hirdette meg a Versmondók Találkozóját. Felhívásunkra 517 versmondó jelentkezett az 5 korcsoportban, 20 fordulón keresztül hallgatta meg őket az elő zsűri és került kiválasztásra az a 97 versmondó , aki 2010. május 29-én, szombaton a Versmondók Találkozója döntőjén közönség elé lépett.
A Vers-ünnep igazi ünnep volt, hiszen az idei mottót Kosztolányi Dezsőtől választottuk, hiszen idén ünnepeljük születésének 125. évfordulóját. Így Szabadkáról is vártunk versmondókat, a Szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ színjátszó csoportjának 3 tagját és csoportvezetőiket.
A Találkozót Pintér Lajos József Attila - díjas költő nyitotta meg.
A Drámapedagógiai Műhely javaslatára az idei Felkészítő Tanári-díjat Kern Zsoltné logopédus -tanító a Logopédiai szakszolgálat munka társa vehette át az Ifjúsági Otthon igazgatójától, Józsa Katalintól.
A színvonalas szerepléseket követően a különböző korcsoportokban a következő eredmény született:
1-2. o. korcsoport:
- Arany könyvjelző-díj és Külön díj a versmondók szavazata alapján:
Meskó Réka 2.c., Kodály Iskola, felkészítő tanára: Chiovini Henrietta - Ezüst könyvjelző-díj:
Sipos Anna 2.b., Kodály Iskola - felkészítője: szülője
Kovács Zsófia 2.c. Kodály Iskola - felkészítő tanára: Chiovini Henrietta - Bronz könyvjelző-díj:
Asztalos Fanni 1.b., Kodály Iskola - felkészítője: Hortobágyi Krisztina
Nyerges Áron 1.a., Kodály Iskola - felkészítője: Madarász Edina
3-4.o. korcsoport:
- Arany könyvjelző-díj:
Prikk Dóra 4.a., Kodály Iskola - felkészítő tanára: Juhász Emma - Ezüst könyvjelző-díj:
Bálint Huba 3.a., Lánchíd Ált. Iskola - felkészítő tanára: Báriné Bodnár Erika
Lehoczky Kinga 3.n., Vásárhelyi Pál Ált. Iskola - felkészítő tanára: Diószegi Irén - Bronz könyvjelző-díj:
Bácsi Bettina 3.a., Vásárhelyi Pál Ált. Iskola - felkészítő tanára: Koncsik Péterné
Szedresi Luca 4.b., Petőfi Sándor Gyakorló Á.I. - felkészítő tanára: Bárhory Judit - Külön díj a versmondók szavazata alapján:
Juhász Virág 4.o., Vásárhelyi Pál Ált. Iskola - felkészítő tanára: Riedl Károlyné
5-6.o. korcsoport:
- Arany könyvjelző-díj:
Hári Viktória 5.o., Kertvárosi Ált. Iskola - felkészítő tanára: Kulcsár Marianna - Ezüst könyvjelző-díj:
Kovács Nándor 6.o., Vásárhelyi Pál Ált. Iskola - felkészítő tanára: Kormányosné Makai Eszter - Bronz könyvjelző-díj:
Gebei Kitti 5.a., Református Ált. Iskola - felkészítő tanára: Megyesiné Váczi Margit
Karádi Janka 5.o., Vásárhelyi Pál Ált. Iskola - felkészítő tanára: Kormányosné Makai Eszter - Külön díj a versmondók szavazata alapján:
Barta Martin 5.o.
Lánchíd Ált. Iskola - felkészítő tanára: Bendéné Kiss Edit
7-8. o. korcsoport:
- Arany könyvjelző-díj:
Szondi Tamás 8.o., Bányai Júlia Gimnázium - felkészítő tanára: Pintérné Major Éva - Ezüst könyvjelző-díj:
Boller Balázs 7.o., Katona József Gimnázium - felkészítő tanára: Orbán Edit - Bronz könyvjelző-díj:
Kovács Emese 7.o., Katona József Gimnázium - felkészítő tanára: Orbán Edit
Sebesi Renáta 8.o., II. Rákóczi Ferenc Ált. Iskola - felkészítő tanára: Horváth Ferenc - Külön díj a versmondók szavazata alapján:
Menyik Balázs 7.a. , Fekete István Á.I., Lajosmizse - felkészítő tanára: László Ildikó
9-10. o. korcsoport:
- A Kecskeméti Ifjúsági Otthon Versmondó Diák-díjjal jutalmazta a búcsúzó 10. évfolyamos diákok közül a versmondók találkozóján sok-sok éve igényes és eredményes versmondásáért:
Petyovszki Zita 10.o., Bolyai János Gimnázium - felkészítő tanára: Dominek Zsolt - Arany könyvjelző-díj:
Ripka Kálmán 9.o., Katona József Gimnázium - felkészítő tanára: Orbán Edit
Kovács Gáspár 9.o., Kandó Kálmán Szakközépisk. - felkészítő tanára: Sári Beáta - Ezüst könyvjelző-díj:
Viczián Gergő 10.o., Táncsics Mihály Kollégium - felkészítő tanára: Ökördi Mariann - Bronz könyvjelző-díj:
Varga Bori 9.o., Katona József Gimnázium - felkészítő tanára: Orbán Edit
Gratulálunk valamennyi döntőben szereplő versmondónak, a helyezést elért diákoknak és felkészítő tanáraiknak egyaránt!
A szervezők nevében további eredményes munkát kívánunk
Csizmaida Ilona programszervező
A Vers-ünnepen készült képek itt megtekinthetők.
A programsorozat a TÁMOP „Jövőnk építőkockái Kecskeméten" c. projekt támogatásával valósult meg.
„ JÓT S JÓL! EBBEN ÁLL A NAGY TITOK." eredmények
A Kecskeméti Ifjúsági Otthon, és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság helyi csoportja által 2010. január 25-én,
a Magyar Kultúra Napja alkalmából, a Magyar Nyelv Éve és a Kazinczy-év keretében szervezett „Jót, s jól!" című felolvasóverseny eredménye
16 iskola képviseletében 48 próza-felolvasó közül a következő versenyzők értek el helyezést.
I. korcsoport (7-9.o.)
1. Szondi Tamás 8.o. - Bányai Júlia Gimnázium
Felkészítő tanára: Pintérné Major Éva
2. Somorjai Réka 9.d. - Bolyai János Gimnázium
Felkészítő tanára: Tóthné Muráncsik Mónika
3. Kürtösi Lilla 7.b. - Móricz Zsigmond Ált. Iskola
Felkészítő tanára: Újszászi Ágnes
Könyvjutalomban részesült:
- Sánta Tamás 7.o. - Mátyás Király Általános Iskola
Felkészítő tanára: Gyergyádesz Lászlóné
- Pusztai Réka 9.o. - Bányai Júlia Gimnázium
Felkészítő tanára: Pintérné Major Éva
- Nagy Dina 9.e - Bolyai János Gimnázium
Felkészítő tanára: Schnell Ildikó
II. korcsoport (10-12.o.)
1. Petyovszki Zita 10.b. - Bolyai János Gimnázium
Felkészítő tanára: Dominek Zsolt
2. Hojsza Henrietta 10.o. - Kada Elek Szakközépiskola
Felkészítő tanára: Sárosi Gábor
3. Bayer Bence 10.o. - Bányai Júlia Gimnázium
Felkészítő tanára: Takács Orsolya
Könyvjutalomban részesült:
- Pető Zsuzsanna 11.o. - Ward Mária Leánygimnázium
Felkészítő tanára: Tóth Ágnes
- Amer Lemja 10.o. - Kodály Iskola
Felkészítő tanára: Orosz Andrea
- Kocsis Laura 11.o. - Bányai Júlia Gimnázium
Felkészítő tanára: Pintérné Major Éva
Gratulálunk a szép eredményekhez!
Csizmadia Ilona
a szervezők nevében



